Szóval, rendelésünk a következő: Ciabattás Ham-Hot-Bur-Dog-Ger. Egyenesen a DON-tól, és amilyen a kinézete, olyan volt az íze is: Döbbenetes!

Az első egységnél (késsel vagdalva, így neveztük el a darabkákat, amik nagyjából másfél centisek) megízleljük a ciabattát ami puha, nem érződik töménynek és mellé kapjuk a könnyed paradicsomos ízt, de minden amiért ez a benga jó lesz, az csak ezután következik!

POWA!

Jöhet a marha es a kolbász kombó, rukkolával és sajttal, innentől kezdtünk megvadulni, de úgy döntöttünk, csak letesszük a kaját egy kép erejéig! Nézzétek milyen csini együtt minden:

A marhakolbász finom, nem csípős (bárcsak az lenne), a húspogácsa jó ízű, szeretjük ha kicsit véres de azért ez sem volt túlsütve, a sajtot nehéz kiérezni ellenben a rukkolával, ami ennek a kajának talán a koronája! A bacon nekünk ki-ki pottyant, de ez is a jobbik fajtából van, és az egész ételünk mellé kihulló hagymacsipszet is élvezettel csipkedtük fel és tömtük a búránkba!

A krumpli a „ki a f@szt érdekel” kategória, a szósz is… Bele-bele majszolsz, de inkább csak azért hogy fogyjon az is és… ha már itt tartunk nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Pepe bácsi burgonyája részünkről mindig ezt a szintet hozza… Hogy ez jó e most vagy rossz azt nehezen ítéljük meg, de ígérjük, idővel szétvesézzük a köreteket is

Ár-értek arányban nehéz felmérni a terepet, megvan spékelve mindennel, ami megillet egy harcos férfi embert (vagy egy amazont) és az első falatok után a pénzt, mint fogalmat is elfelejted, szóval inkább döntsétek el ti: 2890 Ft!

Nem egy randevús kaja, elég nehéz elképzelni a “milyen csinos vagy” mondatot úgy, hogy ezzel a bengával ülsz magad előtt, vagy halkan azt suttogni a párodnak, hogy „nahát szívem, ez a marha kolbász húspogácsa most közelebb hozza a lelkünket” mondatot de, haverokkal egy korsó sör mellé mindenképp…

Ez olvastad már?  Döbbenetes dolgokat árulnak a kebabosnál a Blahán! Mutatjuk!

…AJANLÓS!